JANIKOVSZKY ÉVA

Élt: 1926-2003
Tevékenységi terület: Kultúra, Irodalom, Ifjúsági irodalom
Melyik településhez köthető: Szeged/Budapest
Turisztikai látványosság címe: Szeged, Tömörkény utca 1.

Kulturális és tudományos szerepe

 Még bölcsész egyetemistaként minisztériumi állást kapott: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdett dolgozni 1950-ben, először a Nevelésügyi Főosztályon, majd a Tudományügyi Főosztályon előadó, végül a Tankönyvosztály főelőadója 1953-ig. 1952-ben bizalmi állásként Darvas József miniszter beosztottja. 1952 októberében kötött házasságot a még szegedi egyetemistaként, kommunista aktivistaként megismert dr. Janikovszky Bélával, aki házasságkötésükkor az ÁVH magas rangú tisztje (1949-ben az ÁVH tisztjeként a Rajk-perben a kihallgatások és a kínzások egyik vezetője, a Pálffy György és társai, a Sólyom László és társai elleni koncepciós perek egyik irányítója volt).

1953–1957 között az Ifjúsági (később Móra) Könyvkiadó lektora, majd főszerkesztője lett. Sokáig dolgozott ebben a munkakörben, 1964-től egészen 1987-ig. Eközben a Minerva Kiadó szerkesztői munkakörét is ellátta 1981–82-ben. 1987-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is munkatársa, igazgatósági tagja volt a Móra Ferenc Könyvkiadónak. 1999-től a Hölgyvilág című hetilapban is jelentek meg írásai.

1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

Az 1950-es évektől a Bajza utca lakója volt. 2003. július 14-én hunyt el, Budapesten.

Rövid életút

 Kucses Éva Etelka Nanetta néven született Kucses Pál műszaki kereskedő és Bartos Júlia Lili gyermekeként. Nevét később Kispálra magyarosította. Szegedi szülőháza a Bolyai utca 19. szám alatt található, amelynek falán ma emléktábla van elhelyezve. Anyai nagyapja, Bartos Lipót szegedi könyv-és papírkereskedő volt. Középiskolai tanulmányait a szegedi Magyar Királyi Állami Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban végezte. 1944–1948 között a Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon folytatta tanulmányait.

Ezt még kiegészítette 1948–1950 között, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal. 1950-ben tanári oklevelet szerzett. Már diákkorában részt vett baloldali tüntetéseken, és a kommunista mozgalom szegedi egyetemi szervezői között volt. Első kötetét 1957-ben adták ki; ezt Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 további követte, amelyek összesen 35 nyelven jelentek meg. Témájuk a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták.

1960-ban, Szalmaláng című regényén szerepelt először a Janikovszky Éva név. Az évtized végére országszerte ismert lett.

Érdekességek

Díjai:

  • 1973 Deutscher Jugendbuchpreis: német nyelvterületen a Ha én felnőtt volnék c. műve lett az Év Gyerekkönyve
  • 1977 József Attila-díj
  • 1979 Ifjúsági díj
  • 1979 Állami Ifjúsági Díj
  • 1985 SZOT-díj
  • 1986 Gyermekekért díj
  • 1988 Mosolyrend Lovagjává választják (Lengyelország)
  • 1990 Greve-díj
  • 1993 Budapestért díj
  • 1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
  • 1996 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
  • 2001 Móra-díj
  • 2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
  • 2002 Szent Imre-díj
  • 2003 Kossuth-díj

Photo and data sources