Mara Đorđević Malagurski

Kulturális és tudományos szerepe:

Mara Đorđević a huszadik század első évtizedeiben tevékenykedő író, néprajzkutató és kiemelkedő kultúrmunkás volt. A Szent Száva-rend ötödik fokozatának, a Fehér Sas ötödik fokozatának, a párizsi Orosz Vöröskeresztnek és az Orosz Háborús Invalidusok Keresztjének birtokosa volt.

Rövid életút:

Mara Djordjevic (leánykori vezetékneve Malagurski) néprajzkutató és író Szabadkán született. A Malagurski család a bunjeváci népcsoporthoz tartozott, és a bunjeváci nép iránti társadalmi és politikai elkötelezettségéről és munkásságáról volt ismert. Mara egyike volt a Nagy Nemzetgyűlés első hét női képviselőjének. A Dzakovói Strossmayer Intézetben tanult, a bunjeváci népcsoport egyetlen asszonyaként. Ezt követően Mara a szabadkai Női Felsőfokú Iskolában folytatta tanulmányait. Londonban angolul tanult, így fordítóként is dolgozott. Első néprajzi és irodalmi műveit 1912-ben kezdte el publikálni a Neven című újságban, Nevenka álnéven. Hozzáment Dragoslav Djordjevichez, akivel 1929-ben Belgrádba költözött. Munkásságáért 1933-ban kapott elismerést – Bita Đanina és más novellák a bunjevaci életből címmel jelentek meg elbeszélései. A belgrádi Szerb Királyi Tudományos és Művészeti Akadémia irodalmi versenyén első díjat kaptak. A második világháború után földjeit elkobozták. A bunjevaciakra nehezedő nyomás miatt, miszerint horvátnak kellett vallaniuk magukat, visszavonult a közéletből

Érdekességek:

Lelkesen üdvözölte az első világháború végét. Hatalmas szerb zászlót készíttetett, amelyet a Városházára tűztek ki a szerb hadsereg üdvözlésére. A bunyeváci identitásról szóló könyvében, A bunyeváci asszony a bunyeváci emberekről (1941), a Pajica Kantorov történelmi, pszichológiai regényétt jelentette be. Ez azonban soha nem jelent meg. Ugyanez történt a Senkié című pszichológiai regényével is, amely eltűnt. 1911-ben Szabadkán megalapította a Bunjeváci Katolikus Nők Társaságát és a Dilettánsok Társaságát. Részt vett a Bunjeváci Oktatási Alapítvány megalapításában is 1927-ben. Női kézműves hímző kiállításokat szervezett, és szövegeket írt színházi előadásokhoz.