Kulturális és turisztikai útvonal

„Közismert nők, a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő egyéniségei” –
Kulturális-turisztikai túra

Koncepció

Koncepció

A túra koncepcióját, kiemelkedő attrakcióit és színhelyeit, a következő mércék szerint határoztuk meg:

  1. A Közismert nők, a kulturális és tudományos élet kiemelkedő egyéniségei Szerbia és Magyarország határ menti övezetében nevet viselő tanulmány alapján, amely a projekt kérésére készült. A tanulmány felfedte és adatokat gyűjtött azokról a hölgyekről, akik a tudomány és a kultúra terén, jelentős tevékenységet fejtettek ki Szerbia és Magyarország határ menti övezetében. Bemutatja életük és munkásságuk egy-egy részletét, felhívja a figyelmet az életrajzukban található érdeklődésre számot tartó eseményekre, de felsorolja tartózkodási helyeiket és nevesíti azt a hagyatékot is, amely összefüggésbe hozható a kiemelkedően teljesítő nőkkel.
  2. A földrajzi mérce azt a célt szolgálta, hogy minél szélesebb sávban tárjuk fel a határ menti övezetet. Tettük ezt abból a megfontolásból, hogy a turisták jobban megismerhessék a térséget és a kulturális túra tárgyát tartalmazó látványosságokat arányosan látogathassák, mint a két ország területén.

Minden egyes kiemelkedő személyiséget lakhelyén mutatja be a tanulmány. Objektív körülménynek számít, hogy a kutatás tárgyát képező nők nagy része a nagyobb városokban (Újvidéken és Szegeden) élt/él, viszont a kutatómunka kiterjedt a kisebb településekre is, ahol egyesek születtek, vagy éltek és alkottak.

“Közismert nők, a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő egyéniségei” Kulturális-turisztikai túra a következő részekre osztható:

  1. A fő túra, amely bemutatja a két országban levő hat fő város tudományos -kulturális hagyatékát (Szerbiában Újvidék, Zombor, és Szabadka, Magyarországon pedig, Szeged, Kecskemét és Makó).
  2. A mellék, vagy a kibővített túra, amely azoknak az érdeklődőknek szól, akik még több információt igényelnek és készek hosszabb utazásra menni. Ezek a turisták, a fenti városok mellett megnézhetik: 
  • Isidora Sekulić, mozsori szülőházát.
  • Az antalfalvai Naiv művészek galériáját (Zuzana Halupova).
  • A kölpényi Dunđerski kastélyt (Lenka Dunđerski).
  • Zuszka Medveđova galériáját Petrőcön.
  • A nagybecskereki „Toša Jovanović” színházat.  (Emilija Popović).
  • A pancsovai Kulturális Központ Kortárs Művészetek Galériáját (Olga Smederevac).
  • A verseci „Sterija” Népszínházat (Sultana Cujkov).
  • A Zmaj Gyermekjátékokat (Grozdana Oljujić).
  • Óbecsén, Eufemija Jović, bárónő alapítványának épületét.
  • A Gémes Eszter könyvtárat.
  •  Az Illési Kulturális Központot.
  • A Hagymaházat és Kulturális – Művészeti Központot.
  • A Kiskun Múzeumot.
  • A kalocsai temetőt.

Szegeden a Reök – palotát.

A túra küldetése, víziója és céljai

KÜLDETÉS

Tudatosítani: milyen jelentősége van bizonyos nőknek a kultúra és a tudomány terén kifejtett tevékenységük révén a Szerbia és Magyarország közötti határ menti régióban, továbbá csökkenteni a nemek közötti egyenlőtlenséget azzal, hogy bemutatjuk azokat a kulturális javakat, amelyekkel a hölgyek gazdagították a társadalmi közeget, amelyben éltek és alkottak.

VÍZIÓ

Egy olyan jellegzetes határokon átívelő idegenforgalmi túra megszervezése, amely népszerűsíti a hölgyek alkotta tudományos, kulturális – művészeti javakat. Teszi ezt azzal, hogy a rendelkezésre álló értékeket korszerű idegenforgalmi módszerekkel közelíti a turistákhoz és a helyi lakossághoz.

CÉLOK

A fenti küldetésből és vízióból adódóan fogalmazhatók meg a kulturális – turisztikai túra céljai:

  • Növelni Szerbia és Magyarország határövezetének turistaforgalmát.
  • Bővíteni az idegenforgalmi kínálatot, új korszerű eszközökkel, amelyek növelik az élmény hatását (multi – mediális kiállítások, kibővített realitás stb.).
  • Összeköttetést teremteni az idegenforgalmi és a kulturális kulcsszereplők között abból a megfontolásból, hogy közösen népszerűsítsék az ismert nők alkotta javakat és egy új idegenforgalmi terméket hozzanak létre.
  • Egy, az ismert hölgyek kulturális és tudományos tevékenységét fémjelző márkanév létrehozása.
  • Tudatosítani, hogy milyen jelentősége van azoknak a tudományos és kulturális vívmányoknak, amelyeket a régióban élő hölgyek alkottak.

Partnerek és költségvetés:

  • Újvidék Városi Múzeuma (219.946,00 EUR)

  • REÖK Múzeum szeged (134.800,00 EUR)

  • Eurotender Szeged (56.810,00 EUR)

  • Összesített költségvetés: 411.355,00 EUR     

A Projekt fő célja:

A Szerbia és Magyarország közötti, határon átívelő idegenfogalmi kínálat növelése. Ennek érdekében közös kulturális – turisztikai túrák megszervezésére kerül sor, amelyek növelik a látogatók számát, bővítik az idegenforgalmi tapasztalatokat, és népszerűsítik azt a tudományos és kulturális hagyatékot, amelyet a régióban élő nők hoztak létre.

A Projekt fő céljai és feladatai:

1. sz. feladat: “Közismert nők, a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő egyéniségei” nevet viselő kulturális – idegenforgalmi túra Stratégiai okmányának kidolgozása (a túra konceptusa, management és marketing modell).

2. sz. feladat: Multi – mediális, fejlett technológiai, interaktív hologramos kiállítás megszervezése, amely népszerűsíti a szerb és a magyar kiemelkedő alkotó nők tudományos és kulturális tevékenységét.

3. sz. feladat: Egy olyam mobil alkalmazás kimunkálása, amely révén – a túra helyszínein – az érdeklődők hozzá juthatnak a tudomány és a kultúra terén tevékenykedő hölgyekre vonatkozó adatokhoz. Ennek az alkalmazásnak a révén a látogatók számos érdekes történetet is hallhatnak majd a hölgyek életéről és munkásságáról (a történetek minden esetben a helyszínhez kötődnek).

 4. sz. feladat: A tudományos és kulturális tevékenységet folytató nők márkanév építésnek platformja – on – line beszélő platform, amely bemutatja a túra összes állomáshelyét, amelynek közreműködésével az érdeklődők hallhatják a nőkkel és munkásságukkal kapcsolatos legnagyobb érdeklődésre számot tartó történeteket.

A Projekt eredményei:

  1. A Szerbiában és Magyarországon elvégzett kutatások alapján a “Közismert nők, a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő egyéniségei” néven készült tanulmány.
  2. A Kulturális idegenforgalmi túra Stratégiai dokumentuma, amely a “Közismert nőknek, a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő egyéniségeinek” munkásságát öleli föl.”.
  3. “Közismert nők, a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő egyéniségei” márkanév építésnek platformja”.